Empátia
Elfogadó, biztonságos tér minden találkozásban.
Holisztikus tér testi-lelki egyensúlyhoz
– a lélek tere –
Nyugodt, elfogadó közeg, ahol meg lehet állni, levegőt venni, és figyelmet adni annak, ami belül történik.
Releváns végzettségeim: diplomás ápoló, egyetemi okleveles ápoló, humanisztikus asztrológus, projektív terapeuta, fülakupunktúrás addiktológus.
Mindezekkel és közel 25 év egészségügyi tapasztalattal együtt kísérem azokat, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz.
A Lég.Tér egy csendesebb, figyelmesebb közeg: testi és lelki egyensúly támogatására, elakadások feltárására és belső erőforrások megtalálására.
Elfogadó, biztonságos tér minden találkozásban.
Test, lélek és tudat együttes figyelme.
Kíséret a változás útján, lépésről lépésre.
Bemutatkozás
Egészségügyi pályám során sokféle emberi történettel, testi panasszal és lelki teherrel találkoztam. Ez a tapasztalat vezetett azokhoz a kiegészítő és önismereti módszerekhez, amelyek nem csupán a tünetet, hanem az embert is figyelembe veszik.
A Lég.Tér egy olyan hely, ahol le lehet lassítani kicsit. Lehet egy nagy levegőt venni, ránézni arra, ami éppen jelen van, és megtalálni azt a következő lépést, amely könnyebbé, tisztábbá vagy megtartóbbá teszi a folytatást.
Szolgáltatások
Ideális esetben a közös munka megkezdéséhez és az egymásra hangolódáshoz szükséges egy első konzultáció, amely során felmérem a kliens testi-lelki állapotát, és ennek megfelelően találjuk meg azt a szolgáltatást, amely az adott helyzetben a legmegfelelőbb. Az alábbi szolgáltatások közül csak az asztrológiai szolgáltatásokat lehet önállóan is igénybe venni.
Önismereti térkép, amely segíthet felismerni az erőforrásokat, mintákat és belső tanulási folyamatokat.
RészletekBelső képekkel dolgozó, támogatott önismereti folyamat elakadások és visszatérő minták feltárásához.
RészletekA testi-lelki egyensúly támogatása, stresszcsökkentés és kiegészítő segítség a jobb közérzet felé.
RészletekFolyamat
Megismerjük egymást, feltérképezzük a testi és lelki nehézségeket, az igényeket és a célokat.
Átbeszéljük, hogy melyik módszer hogyan segíthet, és milyen irány lenne a leginkább támogató.
A választott módszerrel, figyelemmel és szakmai támogatással haladunk tovább.
Részletek
Önismereti iránymutatás a születési képlet alapján.
A humanisztikus asztrológia a Lélek, az Utazó belső világát kutatja, feltárja a Szülött erősségeit és azokat a nehézségeket, belső konfliktusokat, amelyeket kihívásként, tanulnivaló feladatként a Szülött magával hozott erre a Földi életre. Így tehát nem jóslásként, hanem önismereti térképként érdemes rá tekinteni.
A konzultációhoz szükséges a pontos születési időpont óra-perc pontossággal, valamint a születési hely. Ha ez nem ismert pontosan, életesemények és kérdések alapján pontosítás lehetséges, de ez több időt vesz igénybe.
Belső képekkel, figurákkal és elakadásokkal dolgozó önismereti folyamat.
A projektív terápia során a kliens ellazított állapotban, saját belső terével dolgozik. A folyamatban közösen keressük meg az adott problémához kapcsolódó belső figurát, majd azt a segítő minőséget is, amely támogatja a változást és a belső rendeződést.
A módszer bármilyen testi-, lelki probléma, belső konfliktus, elakadás esetén alkalmazható, hatékony terápiaként segítheti klienseimet. Példák az eddig feldolgozott eseteimből:
A terápiás ülés hossza változó, legfeljebb 1,5–2 óra a bevezető és lezáró beszélgetéssel együtt. Az ülés során – a kliens érdekében is – hangfelvétel készül, amely természetesen a kliens rendelkezésére áll.
Az 5 pontos NADA protokoll alapján végzett kezelés.
A fül, a tenyér és a talp a hagyományos megközelítés szerint mikrorendszerként értelmezhető: a reflexzónákon és akupunktúrás pontokon keresztül a test egészének működését támogató hatás érhető el. A fülakupunktúrás addiktológia eredetileg függőségek kiegészítő támogatására alakult ki. A hagyományos kínai medicina alapja a jin-jang energiák egyensúlyának megteremtése a szervezetben. Mivel ezzel az 5 ponttal (a kínai medicina alapját képező 5 elem stimulálásával) gyakorlatilag a test egészére hatunk, ezért testileg és lelkileg is érezhető a kezelés hatása.
Hagyományos akupunktúrás tűvel
kb. 50 perces kezelés.
Tartós tűvel
7–10 napig maradhat bent, kb. 20 perc.
Mágnessel
7–10 napig maradhat fent, kb. 20 perc.
Magocskával
7–10 napig maradhat fent, napi nyomást igényel.
Árak
A testi és lelki állapot felmérése, célok és lehetőségek átbeszélése.
Az első konzultációt követően az első terápiás ülés árából 5000 Ft kedvezmény jár.
Az első konzultációt követően az első kezelés árából 5000 Ft kedvezmény jár.
Időpontfoglalás
Az online időpontfoglalóban kiválaszthatja a megfelelő szolgáltatást és az Önnek megfelelő szabad időpontot. A foglalási igényről e-mailes visszaigazolást kap.
Kapcsolat
A konzultáció helye a honlapon, e-mailben vagy telefonon történt időpontfoglalást követően:
Mórocz Medical rendelője